Mindig is imádtam rajzolni, szöszmötölni. Kislánykoromban rengeteg időt töltöttem ilyesfajta dolgokkal, melyek a későbbi években szinte teljesen háttérbe szorultak. A gimnáziumból bölcsészkarra mentem s még ott, az egyetemi évek alatt kiötlöttem, hogy újságírással szeretnék foglalkozni. Ez tehát az eredeti „szakmám”, amibe nagy lendülettel vetettem bele magam a diplomázást követően. De a varázs viszonylag hamar elillant: úgy éreztem, a munkám nagy részét unalmas, rutinszerű feladatok teszik ki, s kevés tér jut a kreativitásnak. Szinte megkönnyebbülés volt, amikor első gyermekünket várva otthagyhattam a szerkesztőséget.
Boros Krisztina, jokisfotok.hu
Mégis, mire a kisfiam hároméves lett, nagyon vágytam vissza „az emberek közé”, újra “felnőtt” dolgokkal foglalkozni. De ez az újabb lendület sem tartott túl sokáig, másfél év kemény munka után pedig végképp meggyőződtem róla, a napilapos tempó nem az én világom. Rádásul ezzel egy időben egy újabb „jelet”kaptam – én legalábbis így éltem meg- várandós lettem a második gyermekünkkel.
Mire 2012 őszén megszületett a kislányom, már teljesen biztosan tudtam, ha picit ő is nagyobb lesz, valami teljesen máshoz fogok kezdeni.
Márkám, a Judittoo 2016 tavasza óta létezik, amikor is immár kétgyermekes anyukaként gondoltam egy nagyot, és egy (OKJ-s végzést adó) textiljáték-készítő tanfolyamot elvégezve varrni kezdtem. Akkoriban még nem tudtam pontosan, ezen belül mit is szeretnék – készítettem babákat, párnákat, ujjbábokat is – s kellett hozzá néhány vargabetű, míg azt hiszem, megtaláltam az irányt.
Valahogy így kelt életre menet közben az egyszemélyes kis vállalkozás, férjemmel a háttérben; beváltva a hozzá fűzött kezdeti kis reményeket.
A ma már a márka fő védjegyévé vált Irkafirka ötlete egy ismerősnek köszönhetően talált rám. Hosszas kutatást és tesztelést követően, elnyerve mai formáját, 2017 áprilisában a “nagyközönség” előtt is debütált, azóta pedig egyre népszerűbb a kisgyermekes anyukák és csemetéik körében. Azóta több “kistesvére” is született már, különféle formákat öltve, vagy mágneses változatban.
Boros Krisztina, jokisfotok.hu
Kapcsolat
Ottlik Judit
+36202360298
judittoonak@gmail.com
info@judittoo.hu
Facebook.com/Judittoo
Instagram: @judittoobyottlikjudit
IMPRESSZUM
Szolgáltató adatai:
Név: Schell András e.v.
Nyilvántartási szám: 50432916
Adószám: 67574566-1-41
Székhely: Magyarország, 1039 Budapest, Jókai utca 27.
Kapcsolattartó: Schellné Ottlik Judit
Kapcsolattartó telefonszáma: +36202360298
Email: info@juditto.hu, judittoonak@gmail.com
A nyilvántartó kamara adatai:
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Tárhelyszolgáltató neve, elérhetősége:
WebDream Magyarország Kft.
1065 Budapest, Nagymező utca 3.
+36(1)700-4040